brewing-technikák, receptek és eszközök, kávézó és kávészemle külföldi és magyar viszonylatban.

Home Brew

fekete brew bar

2015. június 01. - homebrew

fekete_brew_bar_nyito.jpg

Nem is olyan régen, amikor a My Little Brew Bar nyitásának örvendeztem, reméltem, hogy többen is követik majd a példáját. Nem kellett sokáig várni, hiszen itt van a fekete saját brew barja, ami nem csak dizájnos és trendi, hanem letisztult és stílusos is. Nem mellesleg a kávé is finom volt.

fekete udvar

Néhány hete talán, hogy a fekete belakta a bolt mellett található udvart, hangulatos teret teremtve ezzel a kávézáshoz. Központi helyen, de mégis a körút zajától kicsit távolabb, nyugodtan elfogyasztható egy-egy kávé. Azt hiszem a fekete ezzel nagy hiányosságát pótolta. Ehhez társulva a hétvégén tesztüzem jelleggel az udvarból nyíló brew bar rész is megnyílt. Az elmondottak szerint, a héten még apróbb munkálatokat végeznek rajta, és 1-2 héten belül teljes fényében fog tündökölni. 

Brew Bar

A képen látható maga a brew bar rész, ahol a kávék készülnek, a paraván mögött pedig a hidegkonyha előkészületei folynak. Eddig is megszokhattuk, hogy finom sütemények vannak a feketében, de ezek után bőségesebb kínálat lesz e téren is. Az udvarban a gyerekekre is gondoltak és gyerekbútorokat is kihelyeztek. Igaz a belső rész még nincs 100%-os állapotban, de azért így is van benne pár egyedi megvalósítás.

fekete_brew_bar_2.jpg

Az alternatív eszközök közül a v60, Aeropress, Chemex, Syphon közül választhatunk egyelőre. Két őrlő (Mahlkönig Columbia és Guatemala), két mérleg (Hario Drip Scale), és két Bonavita segíti a baristák munkáját. A pult őrlő felöli része a barista felségterülete, de a másik oldalra nyugodtan ülhetnek azok, akik élvezettel nézik egy-egy filter lefolyását. Kávék voltak bőséggel: Barnból vagy 5 féle, egy Koppi, és egy csomag a Man Versus Machine pörkölőtől. A Koppit és a MvsM-et kóstoltam, A mindkettő finom volt v60-ban, a Koppi pedig Syphonban is.

fekete_brew_bar.jpg

Egy kis nehézség, hogy ha rendelünk és fogyasztunk a hátsó udvarban a brew bar részen, utána elől kell fizetni. A kevésbé lelkiismeretes vásárlók esetében előfordulhat, hogy az udvarból való távozás után nem jobbra, a bolt felé, hanem balra fordulnak, és fizetés nélkül távoznak. Remélhetőleg ilyen nem fordul meg a betérő vendégek fejében, de nem hinném, hogy ezt a hiányosságot ne oldanák meg a későbbiekben. 

Egy biztos, hiába voltak korábban a fekete kínálatában a filterkávék, most Budapest újabb színvonalas alternatív kávét készítő hellyel bővült, hiszen a a fekete udvar és a brew bar egy teljesen más hangulatot sugároz magából, megtartva a fekete közvetlenségét és letisztultságát. 

A bejegyzés trackback címe:

https://homebrew.blog.hu/api/trackback/id/tr667509662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása